Négy helyett óránként negyven eset
„Az MI és a köré épülő digitáliskórház-ökoszisztéma lehetővé teszi, hogy óránként negyven esetet is ellásson egy bőrgyógyász, szemben a fizikai rendeléssel, ahol egy óra alatt általában maximum négy beteggel tud foglalkozni” – magyarázza az automatizáció előnyét Kovács Máté. Szerinte ennek az igazán nagy jelentősége abban áll például a klasszikus telemedicinával szemben, hogy míg utóbbi csak a beteget segíti, az orvost nem – pedig páciensből van több, doktorból pedig kevesebb –, az MI az orvost is plusz kapacitással ruházza fel.
„A telemedicinával valójában lábon lőjük magunkat, hiszen az orvosnak az ugyanakkora erőfeszítés, mintha személyesen kellene találkoznia a beteggel. Ezzel szemben az MI az orvosok munkavégző kapacitásának volumenét növeli meg, ez az igazán nagy előnye a telegyógyászattal szemben” – teszi hozzá a vezérigazgató, aki megjegyzi, hogy az MI segítségével zajló orvoslás keresetkiegészítő lehetőséget is jelent az egészségügyi dolgozóknak, sőt érzelmileg is tehermentesíti őket.
Nem veszi el az MI az orvos munkáját
Arról is beszélt, hogy nem kifejezetten a melanóma diagnosztizálására szabták a rendszerüket, mert az alaptézisük szerint az MI-megoldások akkor tudnak érzékelhető előrelépést hozni az ellátásban, ha minél több beteg esetében használhatók. Vagyis egy teljesen általános MI-rendszert dolgoztak ki, ezért is tud az AIP Labs gépe felismerni mintegy 700 kórképet, de ismét hangsúlyozta, hogy az ezt követő specifikációt az orvos végzi.
Arra a kérdésre, hogy nem féltik-e az orvosok a munkájukat az MI-tól, Kovács Máté azt felelte, egyáltalán nem, éppen az előbb említett, ezután is rájuk háruló diagnózisfelállítás miatt.
A Semmelweis Egyetem és az AIP Labs pilot projektjében csaknem 20 ezer pácienst kezeltek a mesterséges intelligenciával, jó részüket 2022-ben, és kimagasló többségüktől, 90 százalékuktól pozitív visszajelzés érkezett.
Idén februártól már „élesben” is elérhető a szolgáltatás, amelyet azóta mintegy kétezren vettek igénybe, de a kapacitások lehetővé teszik, hogy évente 40 ezer bőrbetegséggel küzdő embert kezeljen az MI. A Magyarország mellett Szlovákiában, Spanyolországban és Észak-Amerikában is jelen lévő AIP Labs célja a további terjeszkedés, valamint közös klinikai kutatások folytatása egyetemekkel.